Neked ki segíthet?

Családállítónak lenni önmagában is meghatározó, csodálatos élmény. Érezni, látni, tudni a Teret, látni az összefüggéseket, talán a legnagyobb földi ajándékok egyike. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen nagyon sok, és főként mély belső munka szükséges. Érni kell. Megérni kell ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Nem elég felmondani az elméletet, és kívülről tudni oldó mondatot, százat… nem elég akarni, nem elég a vágy, hogy segíthessek. Ennél sokkal több kell!
Szükséges a vágy, hogy elindulhassunk ezen az úton, de amikor már úton vagyunk, a vágy helyét az alázat váltja fel. Alázattal elfogadni, és megfelelni a Szellemi törvényeknek, alázattal belépni a Térbe, szolgálni egy másik embert. Alázat, és szeretet. Szeretet, de nem az a fajta amit átlagos emberek ismernek, hanem afféle, amiről a Mesterek beszélnek. A feltétel nélküliséghez legközelebbi, a már majdnem mindent elfogadó, befogadó. Olyan, ami elfogadja mindazt, aminek ott helye, és ideje van, de nem fogadja el az elfogadhatatlant. Mert az elfogadhatatlant senkinek, semmilyen körülmények között nem kell, és nem szabad elfogadnia. S, hogy mi az ami tényleg elfogadhatatlan, azt csak az tudja, aki tisztán látja a Teret.
Az elmúlt években nagyon sok embernek adtam át tudásom legjavát, és sokat tanultam belőle. Elárultak, megfenyegettek, egykori tanítványaim egy része tette velem.  Nem igazán értem… hiszen amit én elértem, bárki elérheti, aki azt az utat végigjárja ami ehhez szükséges. Nem értem az irigyeket, és még kevésbé azokat, akik Családállítóként hirdetve magukat ellopnak tőlem, tőlünk dolgokat.
Gondolkozom, eltöprengek, hogy lehet az, hogy valaki szellemi embernek hiszi magát, és a legalapvetőbb törvényszerűségeket is megsérti? Azt hiszi, hogy nem derül ki? Azt hiszi, hogy megilleti? Azt hiszi, hogy a Mindenség ezt megengedi?
Rengeteg belső, és külső munkám, munkánk eredménye a Leszületés Misztériuma, és a Felszületés Misztériuma állítási forma. Nem kitaláltam magamnak, nem megcsináltam, hanem megbíztak vele, megkaptam. Megkaptam az instrukciókat, amiket be kell tartsak. Szimbolikája van, Lelke van, üzenete van. Egyre többen vannak, akik varázsolnak, és másoktól jogtalanul ellopnak szellemi magokat. Ebből is látszik, hogy milyen keveset tudnak. Ha valódi tudása lenne, sosem tenne ilyet, mert a tudó ember nem balga…nem tesz olyat, amivel önmagát veszélybe sodorja. Ha szeretnéd, szívesen megtanítom neked, de ahhoz, a Mindenség jóváhagyása szükséges, és részedről munka, érési folyamat, a szabályok megismerése, betartása, és alázat, alázat, alázat. Ez a titka, hidd el!
Nem én vagyok az, aki megbüntet, aki számon kér, hogy milyen jogon teszed! A Mindenség, a Sors tudja, hogy kit-milyen feladattal ruházott fel.
Hivatásomnál fogva óvni szeretném a bajkeverő varázslóktól az embereket, és azt szeretném üzenni nektek, hogy a szavak, hirdetések mögött nézzétek meg, hogy ki az ember! Menjetek oda, ismerjétek meg, keressétek szívében a szeretetet, viselkedésében a kedvességet, és az alázatot amikor dolgozik, belép a Térbe. Ha ezek a minőségek nincsenek jelen, akkor mondhat bármit, ő csak egy próbálkozó ember.
Eddig is, és ezután is megosztom a tudásomat szívesen, de csalásokhoz, jogtalanul kiírt programokhoz, továbbra sem adom a nevem.
Családállító vagyok, látok, tudok mindent! A legnehezebb ezzel a tudással együtt belenézni azoknak a szemébe, akik bármilyen módon elárultak minket. Megtesszük, mert az árulás, a jogtalanság nem elfogadhatatlan, csak viselkedési formáink egyike..
Rendet szeretnék a világban, jóságot, szeretetet, én ezért dolgozom minden nap, ezt tanítom az embereknek. Hiszed vagy sem, lehet ebben a világban is tisztességesen, jó emberként élni, és főleg érdemes, ha szeretnél Családállítóként dolgozni, mert enélkül lehetetlen.
Elfogadhatatlan számomra az, amikor valaki megtéveszt, becsap egy másik embert… azért, mert ezt tudatosan teszi, nem véletlen, hanem egy szándékos tett.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
%d blogger ezt kedveli: