Búcsúzom tőled…

Látom, és érzem, hogy menned kell, tudom, hogy a Sors már döntött feletted. Leszolgáltad mindazt, amit szántak neked. Odaadtad amit adhattál, megtanítottad, amit taníthattál. Mára elfáradtál. Érzem a Lelkedet, s hogy maradna még szívesen, hiszen számára a tapasztalások lehetősége az életben, végtelen. De a test, a megfáradt, öreg test, az ő lakhelye, mára romos, düledezik, már nem felel meg tovább az élethez.

Tudom, hogy menned kell… van egy rész bennem, aki érti, s elfogadja ezt, de az emberi énem szomorú, fájdalommal van tele. Sajnálom! Talán téged, talán magamat, még az is lehet, hogy azokat a pillanatokat, melyeket már nem élhetünk együtt meg.

Tudom, hogy menned kell, s én alkudozom a Sorssal, hogy adjon még időt neked. Vagy talán nekem, hogy felkészülhessek. A fájdalomra, a veszteségre, amit már most is érzek, pedig még a küszöbön sem léptél be.

Halál-veszteség-gyász vagy Felszületés-Fény-Újjászületés? Én dönthetem el, hogy melyikben hiszek, de az biztos, hogy neked menned kell, így most megszorítom a kezedet, és utoljára valóságosan-neked kimondom: SZERETLEK!

Ne aggódj értem, megleszek. Miattam ne maradj, megértem azt, ami történik veled. Egyszer régen én indultam el odafent, és te vártál idelent… most én engedlek el, s te megérkezhetsz oda, ahonnan mindannyian indultunk egyszer.

Menned kell, és én elfogadom, elengedlek! Tudom, hogy már nem foglak látni, hallani, de a bennem lévő érzés soha nem változik. Az érzés, a szeretet, ami mostantól te leszel nekem, és a szereteten keresztül mindig rád emlékezem.

Érzem, ahogy elhagyod megfáradt testedet, és újra szabaddá vált Lelked itt van mellettem, velem. Köszönöm, hogy a tanúja, részese lehettem a te visszatérésednek Felszületésednek! Búcsúzom most tőled, talán most látjuk egymást utoljára, de tudd, hogy visszavárlak, keresni foglak az életben!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

%d blogger ezt kedveli: